Varázsmondat 3.

Amerika leghíresebb cirkusza és a félénk kisfiú... avagy miért a leggyávábbaké a világ? 

Álmosan nyújtózkodom. A vállam reccsen egyet, mint minden reggel, mióta egyszer kiugrott egy rakoncátlan csikó futószárazása közben. Nem fáj. Csak a szám rándul egyet, mintha nyugtázná: Na, ez is megvan!

Megmozgatom a nyakam. Érzem, ahogyan jó pár centivel hosszabbra nyúlik a testem. A lábfejem megfeszül. Fújok egyet, és kirúgom magam az ágyból.

Artúr finoman bököd az orrával..engedj már ki!!!

Tapogatva bekapcsolom a gépem. A nappaliban tök sötét van. Még nem emelkedtek fel a redőnyök. Szóval olyan fél hat lehet. Mostanában később kelek...

Kiengedem a kutyát az udvarra. Mind a kettőnk lehelete látszik. A hidegtől végképp felébredek.

Vacogva fordulok be a sötét lakásba. A frász jön rám, ahogyan egy sötét árnyék növekszik az egyik falon...

Lassan ébredező laptopom fényt vetett egy régi macimra, amit még a lányomtól kaptam, és a bájos kis jószág félelmetes szörnyként kelt életre a szemközti falon.

A múlt démonai kísértenek. Adj nekik nevet, és nézz szembe velük. A névvel megszűnik a hatalmuk feletted. 151.

Heti varázslatunk a félelmekről szól.

De honnan erednek a félelmeink, melyeknek legnagyobb része- bármennyire is lapítunk- teljesen irreális?

A második világháború alatt egy amerikai kisvárosban a Ringling Brothers and Barnum & Bailey Circus porondján éppen a bohócok püfölték egymást. Az egyik kezében egy piros, műanyag, felfújt baseball ütő volt, a másikéban pedig egy puha szivacsból készült, hatalmas sárga lándzsa. Piros orruk virított a porondon. Túlméretes cipőikkel esetlenül ugrálták körbe egymást. Tarka ruhájuk láthatóan vastagon ki volt tömve, még ha akarnának, sem tudnának kárt tenni a másikban. A nézők a hasukat fogják a nevetéstől. Csak egy gyerek nézte riadtan a műbunyót. A kis Joe Hunting sírva rohant ki a sátorból.

Azóta eltelt nagyjából 75 év, de a saját félelmeinkhez való viszonyunk nem változott.

Kicsit tudományosabban: a felettes Én, mint normatulajdonos, a félelmetes iskolaigazgató, aki minden szabályszegésért figyelmeztet, igazi zsarnok, az alattas Én pedig a mentegetőző kisdiák, aki mindent megmagyaráz, aki úgy érzi, ő mindent megpróbált, és kudarcot vallott.

Hogy nálad éppen ki dirigál? Ha folyamatosan bírálod mások viselkedését és megmondod nekik, hogy mit is tegyenek, akkor a felettes éned dirigál, és úton vagy egy jó kis neurózis felé, hiszen "a Pokolba vezető út is jó szuperego - követelményekkel van kikövezve". A folyamatosan mentegetőző, állandóan bírált alattas én a szeretetéhségének foglya. Attól való félelmében, hogy a csoport kizárja, inkább elfogadja a tűrhetetlen normákat és a passzivitás után aktív részese lesz a játéknak. Ő lesz az, aki zsarnokként támad a másikra, amint egy nála gyengébbel találkozik.

Vagyis a világ nagy vezetői a világ nagy gyávái! Minél jobban élvezi, vágyja valaki a hatalmat, annál nagyobb benne a félelem. Mindegy, mi feletti hatalomra áhítozik!

Mi az, amitől általában félünk?

• haláltól
• betegségtől
• szegénységtől
• szeretet elvesztésétől
• öregedéstől
• kritikától

Minden félelem mögül egyetlen dolog hiányzik, de az NAGYON!

A BIZALOM!!!!

Mivel a bizalom hiánya mindig kapcsolati probléma, érthető, hogy a megjelenő betegség a vesét célozza meg. A kapcsolatok pedig az önmagunkhoz való viszonyunkkal kezdődnek!

Nem véletlen, hogy ez a varázslat a 151-es számot viseli... az egy az egyéniség, a függetlenség száma. Bár a hatalom száma, elsősorban az önmagad feletti hatalmat jelzi. Azt a hatalmat, amihez a szabadság ( 5) a kulcs. A szabadsághoz pedig, mint azt az első varázslatban írtam, a belső erő megszerzése az első lépés.

Az egy, férfias jellegű. Az önállóság, a saját lábon való megállás képességét tanítja. Egy olyan világban, ahol a férfiak hozzák a törvényeket és ők vezetik - meg is látszik rajta - a világot, nagyon fontos lépés nőként a saját lábadon állni.

Amikor Judit felkeresett egy elnyomott nőt mutatott, aki képtelen a saját véleményének kimondására és álláspontja megvédésére.

Klasszikusan áldozat volt. Bár a környezet felelőssége nem vonható kétségbe, ebben a szerepben az áldozat maga dönt a szerep mellett. Mert így kényelmesebben eléri a csoporttal való kapcsolatot. Mivel azonban a folyamat NEM tudatos, a társadalom felelőssége itt nagyobb, hiszen egészen egyszerűen fogalmazva, azért mert valaki a földön fekszik, még nem kötelező belerúgni. Saját belső szépségét, erejét felismerve, Judit képessé vált önállósodni, meghízta a határait és bár közel egy évig éltek külön a férjétől, végül is sikerült közös erővel rendezni a kapcsolatot.

Ma nagyon sok esetben találkozom olyan nőkkel, akik elnyomó párkapcsoltban élnek. Nem támogatják, nem segítik őket. Ezek a példák bármennyire hihetetlen is, a saját belső akaratosságukkal szembesítik őket. Ezek az akaratok nagyrészt tudattalan folyamatok, és sok esetben ez a fajta akaratosság a saját elnyomásukat idézi elő. Mert túl makacsok ahhoz, hogy segítséget kérjenek, ahhoz, hogy beismerjék kudarcaikat, vagy a kellő ismeret hiányát, és fejlődéssel, változással reagáljanak a feszültségekre. A külső harcok mindig belső konfliktusaink tükrei, amiket minden esetben önmagunkkal vívunk.

Ha nevetnél végre a harcaidon és valódi amazonként lépnél vissza a játékba várlak szeretettel!