Szégyenkeztél már magad miatt?

Szégyenkeztél már önmagad miatt?

Amikor ma reggel a szokásos rutinnal megnyitottam a levelezőmet, egy felkavaró kérdés volt benne egy ismeretlentől:

• Szégyenkeztél már önmagad miatt?

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy kitörlöm, hiszen manapság előfordul khm.. nem éppen kedves levél. Amiket egy határozott mozdulattal szoktam kitörölni, hiszen az illető nem segítséget kér, csak a saját szemetét akarja velem cipeltetni, amiről már régen leszoktam. De ez valahogy más volt.

Ma nem csodálkozunk, ha beteg, elesett vagy segítségre szorulók mellett érzéketlenül elmennek. Azzal viszont még senki nem keresett meg, hogy elmondja, bántja a lelkiismeret, mert magára hagyott valakit, akinek talán ő volt az utolsó esélye.

A történet ha jól értettem a két évvel ez előtti télen történt, amikor röpködtek a mínuszok. A hölgy- nevezzük Bellának -, vacogva sietett haza Pesten, amikor egy rongycsomóból kinyúlt egy kéz, és megpróbálta megfogni a kabátját. Bella rúgott egyet, aztán elfutott. Másnap reggel ugyanazon a helyen egy fekete zsákban elvittek valakit, és csak a rongyok maradtak utána, míg azt is össze nem szedték...

Bella azóta depressziós. Lelkiismeret furdalása van.

Pedig Bella alapból jó ember. Ha nem az lenne, nem bántaná a történet.

Üres kézzel és egyedül születünk, és üres kézzel megyünk a másvilágra. Minden vagyonunk, amit itt felhalmozunk, másra marad, más fogja élvezni a röpke földi létben.

Igazából csak az számít, amit teszünk, amit megtanulunk. Bármilyen sok is a pénzed, ha átlépsz a lélek világába, lenullázódik a vagyonod, és csak a szíved számít. Az számít, hogy mire használtad, amid volt, amid van. A földi jólét, csak egy állapot, amiben megméretsz, mennyit is érsz valójában? Mennyire becsülöd is magad valójában?

Mennyire vagy EMBER valójában!

A leckék körülöttünk, velünk élnek. Csak nehézfejűek vagyunk a tanuláshoz...