Neked hány életed van?

Gabi állandóan morgott valamiért. Morgott, amikor belépett, morgott, miközben zajlott a coaching és morgott, amikor távozott.

- A hülye papucsodat már megint nem találom- ott volt az orra előtt...

- Már megint rohannom kéne, de ide is el akartam jönni! - vágta le magát a kanapéra.

- A fenébe, hogy már megint esik ez a rohadt eső!- ha a nap sütött, akkor persze túl meleg volt...

A harmadik találkozásig tartott ki a türelmem.

- Mondd Gabi, neked hány életed van?

- Honnan tudjam? Gondolom csak ez az egy. Mert?

- És végig szarul akarod magad érezni, vagy esetleg van más terved is vele?

- ....én...

- :-) Szia! - és becsuktam az ajtót.

Még állt egy levegővételnyi ideig, aztán kicsit kockás léptekkel kiballagott a kapun.

Egy fél évet dolgoztunk még együtt. Bár voltak visszaesései- különösen az elején-, hatalmasat változott.

Imádtam amikor javította önmagát!

- Már megint...- szaladt ki a száján -, milyen csodás illat van az esőtől! Tudom, hogy elázom, és le is lassít, de ha jobban belegondolok, úgy is szerettem volna még egy napot gondolkodni annak a kertnek a tervein! Így most megnézhetem esőben is, és mérés ide vagy oda, vizuálisan jobban kijönnek a lejtések és a víz elfolyását is meg tudom figyelni. Úgy is természet közelit akarnak! Tök jó, hogy éppen ma esik!

Hogy mit tanult meg tőlem ez alatt az idő alatt? Ezt meg tudom mutatni neked. Hogy mit teszel hozzá, az a te felelősséged!