Mennyi az árad?
- Nem ér annyit egy 10 000 Ft-os nyúl!- mondta a nyuszika gazdája. Béla egy tüneményes törpenyuszi, aki ajándékként érkezett tavaly húsvétra. A meglepett nem egy nagy állatbarát, bár szereti a kutyákat, lovakat, de ha nincs egy sem a közelében, akkor sem esik kétségbe. Így tulajdonképpen nem is értettem, mit is gondolt a srác, amikor pont egy nyulat vett a kedvesének.
Mint a családunk és ismerősi körünk legtöbb megunt állata, persze Béla is hozzám került. Egy szeptemberi napon, amikor hazaértem a bő hónapos külföldi utamról, szó szerint belebotlottam belépéskor a ketrecébe.
Ugyanis keresztben feküdt az előtérben, a földön. Hogy őszinte legyek, nem igazán értettem a logikát, mivel öt kutya kergette egymást azon a folyosón. Stresszpróbája volt szegénynek, vagy mi a fenét gondoltatok, hogy egy zsákmányállatot a földre tesztek, még akkor is, ha ketrecben van a nyomorult!
Leszedtem a virágokat az egykor íróasztalként funkcionáló virágtartóról, és feltettem rá Bélát, ketrecestül. Szegény azonnal elaludt, mint akinek vannak pótolni valói ezen a téren. Szóval Béla maradt, bár senki nem kérte, hogy gondozzam, etessem, és nem mellékesen takarítsak utána. Legfeljebb Béla, aki viszont túl csendes volt ahhoz, hogy meghalljam a szavát.
Lassan egy éve éldegélt már velünk, és egyre ügyesebben követte a reggeli játékban a kaját.
Megtanulta a rendet, kora reggel Artúr etetése után bizony ő jön!
Mondhatom nem mindennapi látvány, amikor egy nyúl ül a fenekén, fogja az első lábaival a rácsot és kinyúlik, mint egy szalag, hogy figyu, én is itt vagyok, ugye nem felejtettél el?!
A szokásos reggeli "támadjuk meg a kissöprűt", amivel takarítod a ketrecem után, a kézből kaja és a vakargatás következik, majd persze fésülködünk.
Amit amúgy utál.
A múlt héten azonban valami történt, a költözködésen, és a krónikus időhiányon kívül. Egy reggel arra mentem ki, hogy a máskor üres tálban igen csak sok ennivaló maradt. Amúgy sem volt sok a zacskóban, hát vettem egy másik félét. De nem arattam sikert. A következő reggel aztán Bélánk úgy gubbasztott, mint egy félig fagyott veréb.
Alapos lelkiismeret furdalással vettem a kezembe a kis jószágot, hogy egy kis ölben kényeztetéssel vigasztaljam. Befúrta magát a könyökömhöz és hagyta, hogy masszírozzam a hasikáját. Majd egy óra múlva visszatettem a ketrecébe, jó sok kaki távozott, de még mindig nem volt jól. Szóltam a gazdáinak, hogy keressenek egy orvost, mert Bélánk beteg. Amikor végre ideértek, szegény már igen büdi volt, hát nekiálltunk megfürdetni. A fürdetéskor egy féreg pottyant a kezemre. Aztán még egy. Honnan a fenéből jöttek? Vagy öt percig túrtuk a hosszú, sűrű bundát, mire felfedeztük, hogy rengeteg nyű van az egyik hátsó combján. Megdöbbentően nagy kárt tettek a nyusziban. Aztán a másik oldalon is találtunk egy adagot. Hogy a fenébe kerültek ezek a nyusziba!
Most gyógykezeljük...De nem ér annyit! - mondta a gazdája. És ezen akadtam ki. Forintosítható egy élőlény élete azon az alapon, hogy mennyiért vehetünk helyette újat? Már idáig süllyedtünk? Ha egy nyúl 10 000, akkor egy kutyának mondjuk 100 000- nél van a határ, és mennyi lesz egy embernél? Riasztó jövő...ami részben már megjelent az egészségügyben.
Ezek után te mit saccolsz, neked mi az árad? És vajon érsz annyit a gyerekeidnek, hogy ki is fizessék érted? Vagy megérkeztünk már az eldobható kapcsolatok után az eldobható emberek korába?
Bélánk sorsa még függőben. Egyelőre negyed óránként fecskendőből itatom. A fiam meg próbálja megmenteni...