Kinek mentek el otthonról?
Ma két divatirányzat van. Az egyik a hívők, a másik a szkeptikusok. Persze lehet mosolyogni, hogy a szkeptikus is hisz- jó esetben a magában, rosszabb esetben a tudományban.
Egy szkeptikus hölggyel vitáztam pár napja. Kivételesen tényleg jót vitatkoztunk, ugyanis ő is érvelni próbált, nem személyeskedni, ami ma ritkaság ezen a piacon. Bár baromi nehéz úgy érvelni valami ellen, hogy lövése sincsen az illetőnek a dologról. Na, ez már nem egyedi, hiszen ma nagy divat olyanokban vitatkozni, amihez nem ért az illető. Szóval mi is volt a vita tárgya?
Az asztrológián bukott ki a dolog. Hozzáteszem, tanultam asztrológiát vagy 3 évig. Nem szeretem, bár sokban jók az elemzések. Miért nem szeretem? Mert az asztrológusokkal van bajom. Képtelenek ugyanis felismerni, hogy nem a szent Grál van a kezükben, hanem egy módszer, ami nagyon jó alap, de nem tévedhetetlen. Ha jóslásra használják, akkor olyan 50%. Vagy bejön, vagy nem. Személyiségtipológiának, amire alapból kitalálták, viszont erős 90%-os. Ami viszont egy nagyon jó arány.
A személyiségtipológiák a születési időt veszik általában alapul. Mint mondtam, az asztrológia is egy ősi tipológia, amiben ezen felül még a csillagok járását is megfigyelték. Vagyis megfigyelésen alapuló rendszer, mint ahogy szinte minden tudományosan elismert kutatás alapja is az. Általánosságban igaz és nagyon jó általános leírást ad az egyénről.
Meg van írva a sors a csillagokban? NINCS. Ez már az asztrológusok túlkapása. Hajlamosító tényezők vannak. Személy szerint a numerológia egyik ágát, a Yantrát preferálom, mint személyiségtipológiát, és melléje szoktam tenni a pszichogenetikát, mert egy elemzés- nem elemzés.
Persze megkaptam, hogy csak a 100 % ami ér valamit...Ha csak a 100 %-al érnénk be, akkor egyetlen szem gyógyszer sem fogyna, és nyugodtan ki lehetne hajítani az összes "tudományos" kutatást is, mert egyetlen egy sem 100 %-ban igaz. Még a fogamzásgátló tabletta is csak 97%-ban véd.
Visszatérve az asztrológiához. Hogy befolyásoló tényező-e a születési dátum, hogy milyen ember lesz valaki? Igen, befolyásolja a születési idő - ahogyan a környezeti hatások, a nevelés is-, mint ahogyan azt Artúr Zsaskov már bebizonyította, megalkotva így egy olyan tipológiát, ami 98%-ban igaz mindenkire és keletről és nyugatról egyaránt elfogadják. Ez a már említett pszichogenetika és ez az alapja a bioritmusnak is.
A hely az asztrológia "specialitása", mivel a csillagokat is figyelembe veszi. Módosít mindez az általános képen? Csak kis mértékben, a saját tapasztalataim szerint.
100%? Olyat az egész földön nem találsz! 19 évig hagyományos egészségügyben is dolgoztam, hidd el, tudom, mit mondok. Van olyan gyógyszer, ami jó, ha 55%-os...
Pár éve két tudós feltalálta "szarva közt a tőgyit", és a fent említett "nem tudják miről van szó, de véleményük van róla" dolgot azóta Dunning-Krüger hatásnak hívják. Rögtön kaptak is érte egy IgNobel díjat!
Aki nem ismeri annak röviden annyi, hogy az alapszabály szerint olyan kutatással lehet elnyerni, amelyet nem lehet vagy nem érdemes megismételni. A legnevesebb tudományos kitüntetés komolytalanabb változatát azok a kutatók érdemelhetik ki, akik eredményei egyszerre késztetnek nevetésre és gondolkodásra is. És a gondolkodáson van a hangsúly.
Érdekesség képpen Sir Andre Geim Nobel-díjat kapott a grafémák körében végzett kutatásaiért, így ő lett az első kutató, aki IgNobel és Nobel-díjat is kapott.
Vagyis sajnos ez az eredmény, attól hogy vicces, még igaz. Régen a nagyapám annyit mondott az ilyen emberekre, hogy ha annyi lenne a fejében, mint az egójában akkor még pápa is lehetne.
Imádom, amikor tudományos kísérletre hivatkozik valaki! Melyik fajtáját nézzük? Amit nem lehet most megismételni, pedig évtizedek óta hivatkoznak rá, vagy amelyiket meghamisították a várt eredmény elérése érdekében? Persze elvétve akad egy-egy, ami valóban a helyes és valós adatokat tartalmazza. Ugyanis a kutatóknak is van eredményességi kimutatásuk, ami után elnyerhetnek bizonyos plusz pénzeket és ugyebár ők is emberből vannak. A pszichiátriai kísérletek nagyobbik fele azonban még véletlen sem azt az eredményt adja, amit 50 éve. Valamikor tavaly volt róla egy cikk az amerikai pszichiátriai társaság lapjában.
Persze rögtön megkaptam, hogy maradjunk a valóságban. OKÉ: Kiében? Én is használom a valóság kifejezést... De mindig jót röhögök is rajta. Valóság? Kinek a valósága? A te valóságod, vagy az enyém? Mert egyikünk sem tuti, hogy a valós valóságban él. A valóság a kultúra, a nevelés és a személy közti kapcsolatból kialakított személyes vélemény.
Hogyan lehet akkor kiállni a saját vélemény mellett, amikor nincsen abszolút igazsága senkinek? Egyáltalán mit ér a vita, és vita-e az, ami ma pl. a facén zajlik?
A vitában egy dolognak nincsen helye, a SZEMÉLYESKEDÉSNEK. Pedig manapság pont ez jellemzi. Így nem is véleménycsere zajlik, ami a vita lényege volt valaha, hanem harc. A személyeskedő mindig harcol. Nincsen érve, nincsen ismerete az adott témában, de valamiért foglalkoznia kellene vele. Küzd ellene, tehát harcol. Miközben minden áron a másikat akarja "leteríteni", valójában semmi mást nem tesz, mint önmaga ellen küzd. Amit persze nem ismer fel. A "megtámadott" fél meg néz, hogy ki ez a barom? Aztán fegyvert ránt- ha már eljöttél a pofonért barátom, nehogy üres kézzel menj haza... És már kész is az ádáz vita. A kötözködőt szinte lehetetlen leállítani, hiszen ahhoz fel kellene ismernie és be kellene látnia, hogy miért is harcol. Az ilyen facehősök ezt azonban nem teszik. Sértett önérzet, meg nem valósult álmok- elismeréshiány, szeretethiány - van mögötte általában.
A vágyott győztes-győztes eredmény alig 10%-ban érhető el velük, aminek egyik oka a személyes kontaktus hiánya és a vélt arctalanság.