Ki a franc az a szingli?

"Elakadtunk, rendben, fordítsuk le simán és legyen minden egyedülálló az.

Pompás.

Csináljunk belőle divatot, akasszuk a nyakunkba transzparensként, mert ez azt sugározza, hogy nincs szükségünk a férfiakra, emancipált nők vagyunk, megállunk a saját lábunkon, pénzt keresünk, boxolunk, autót vezetünk, katonának állunk vagy felrepülünk az űrbe, mert egyenlőek és függetlenek vagyunk, tökös amazonok, feminista aktivisták, akik büszkék arra, hogy egyedül vannak.

Mire is büszke egy szingli? Arra, hogy nem kell senkinek?

Őszintén gratulálok."

Az egyedüllét nem ciki és nem "szingliség". Az egyedüllét az az állapot, amelyben képes vagy megtalálni azt az embert, aki te magad vagy. Ez az önismeret szakasza. Aki szingli, magányos, stb. az ezt egyszerűen nem akarja megtanulni. Menekül. Vásárlásba, buliba, bármibe. Három évig én is egyedül voltam. Nem jártam vásárolni, vagy bulizni. Tanultam, szembenéztem, gondolkodtam. És eljött az az idő, amikor piszok jól éreztem magam ebben az egyedüllétben. Nem attól lesz NŐ valaki, mert elutasítja a takarítónőt, meg órákig süt egy negyed órás süteményt. Nem visszalépni kell. Előre menni. Merni szeretni újra, nyitott szívvel és bizalommal, akkor is, amikor már tudod, milyen mély sebeket képes ütni a másik. Ez nem felelőtlenséget jelent, vagy felejtést, hanem egyszerűen azt, hogy egy másik ember dolgait nem vetítem ki senkire. Az A volt, ő meg B. Ugyanakkor figyelek, de nem idegeskedem. És szólok. Nem fél év durci után, vagy nem akkor, amikor már sírtam esetleg egyet. Rögtön szólok. Nem mérgesen, csak kérek. 

- Figyelj, szívem, ez nekem rosszul esett. Biztosan jól értettelek? 

Mert nem biztos, hogy ugyanazt értjük dolgok alatt.

Hogyan legyünk jó nők? Ahhoz először jó embernek kell lennünk..