Jó reggelt Otthonülők!

2020.03.20

😊A járvány jó kis pánikkal, bevásárlási lázzal, idegeskedéssel és még több logisztikával köszönt be az életünkbe.

Annyi stresszfaktor kapcsolt be, amennyit még egyszer sem tapasztaltunk meg. Ne pánikoljatok, ha borsos a hangulat, főleg, ahol több generáció él együtt.

Szóval..Hogyan éltétek túl az első öt napot?

Az első napra vagy napokra jellemzően ugyanazokat lehetett megtapasztalni, mint egy csoport megalakulásakor. Pedig lehet, hogy évek vagy évtizedek óta együtt éltek. Azonban ez egy teljesen új helyzet! 😊

Ki dirigálta le döntően a folyamatot?

Mindig ő szokott megoldásokat hozni, vagy máskor közösek a döntések?
Mindez elárulja, ki is a"főnök" :)

Ahogy a privát üzeneteket olvasom, nagyjából mindenki túl van az első vitán. Vérmérséklettől függően volt csendesebb és zajosabb is. 😊
Ezzel sincsen semmi baj. A csoportalakulásotok második részébe bőven belefér, a viharzás bizony zajjal jár. 😊

Ezek a viták a kapcsolatotokra is kedvezően fognak hatni.

Tisztábban fogtok látni benne, és bizony akár döntéshelyzeteket is hoznak.

Válás vagy teljesen új alapokra helyezett, új szabályokkal működő újrakezdés, ami lényegében egy új kapcsolatként fog működni.
Gyakorlatilag elválik az ocsú a búzától. Kiderül, kik azok, akikre számíthatsz, és kik azok, akik számíthatnak rád.

A többi felszínes kapcsolatod valószínűleg megy a levesbe. Ha így nézzük ez a járvány áldása. Tisztába tesz dolgokat.

Ez részben az őrületes takarítási láznak a velejárója is, hiszen amint kint úgy bent. Nem véletlen szoktam terápiás takarítást javasolnia klienseimnek. 😊
A takarítás-meditációvá tud válni, amikor és szó szerint megmutatja, mit kell kitisztítani az életedből.

De nézzünk konkrétumokat:

1. "Összevesztünk a párommal, azon, hogy milyen szabályokat érdemes betartani. Én félek, ő meg szerintem felelőtlen és nem veszi komolyan."

Nem egyszerű szabályokat alkotni még a hétköznapokra sem, pláne egy vészhelyzetre. Ahol hasonló a felállás, én azt javaslom, hallgassatok az óvatosabbra. Neked pedig érdemes megnézni, milyen túlzásokat várnál el, és mi a párod szerint az, amit meg kell tenni.

Írjátok össze, kinek mi lenne az ideális az adott helyzetben, aztán cseréljetek papírt és szerepeket is.

A másik érvei mentén gondolkodjatok. Sorban vegyétek végig az elképzeléseket és érveljetek mellette, mintha a sajátotok lenne. Így jobban megértitek a másik álláspontját, és könnyebben juttok konszenzusra.

2. "Mit tegyek, ha a szüleimet nem tudom otthon tartani?"

Jó kérdés. 😊 Ezzel én is szenvedek. Az az igazság, hogy nem lehet felfelé nevelni. Nagyjából 5 mp van arra, hogy sokkold őket annyira, hogy ne menjenek ki a lakásból.

Mutass nekik egy videót, az olasz helyzetről, vagy kérdezd meg, hogy miért akar meghalni most, miért nem jó később, amikor most még a barátnői sem fognak eljönni a temetésére. Ha kell, zsarold meg, de maradjon otthon.

Leírom nektek a tegnap esti beszélgetésünket az anyukámmal( 80+ os)- ő sem veszi komolyan.
- Te Bea, holnap délelőtt elviszel engem a Sparba mert disznóhúst akarok venni.

- Nem viszlek. Vettem csirkét, egyél azt. De ha annyira disznót akarsz enni, szólok a fiamnak, megrendeljük, ő meg elhozza.

- Jaj az nem lesz jó, én szeretem magam kiválasztani, amit megfőzök.

- Anyukám, most azt eszed, amit hoznak. Majd válogatsz, amikor nem lesz járvány.

(készülj fel, jönni fog valamilyen formában a "bosszú". Nekem tegnap megsózta a készülő szájmaszkot és elvitt egy lapot a kincsnek számító alapanyagból. csak nevettem )

3. "A testvéremmel összevesztem tegnap, ő Londonban él, és azt mondta, hogy ha az anyánknak baja lesz, az az én hibám, de ő előre is megbocsájt. Mit tegyek, azóta sem alszom!"

Az ilyen gyökereket rúgjátok fel. De most komolyan! Lelépett Angliába, felétek sem néz, csak karácsonykor, amikor egész este azt hallgatod, hogy milyen klasszul keres, és mindent megengedhet magának- csak mondom, hogy a fele sem igaz általában, bár kérdés, kinek mit jelent az, hogy mindent...-, te meg rohangálsz, ápolod az anyukádat, dolgozol, tanulsz a gyerekeddel és még ő pofázik.

Természetesen nem minden külföldön élő magyar ilyen.


De a tesód klasszikus gyökér. Csak azt tudod tenni, amit a gazzal. Kitéped és bedobod a kukába. Sajnos sok esetben olyanok is repülnek vele, akiket szeretsz, de csatolt részei a gyökérnek.

A másik, hogy tudd, nem vagy felelős az anyukádért. Te mindent megteszel, ami erődből telik, de nem te irányítod a vírust, nem tudod lekötözni anyukádat, hogy ne pletykáljon a szomszéddal- de a kerítésen át beszélgettünk csak - a kerítés meg egy drótháló, nem a berlini fal.

Készüljetek fel rá, hogy mindig lesznek okoskodók, akik a maguk felelőssége elől úgy menekülnek, hogy téged akarnak mindenért felelőssé tenni.

Bátran mondjatok nemet! Húzzátok meg a határokat ebben nagyon keményen. Ezekben az esetekben szinte nem létezik kompromisszum, ha a fejed tetejére állsz akkor sem. Alapértékbeli különbségek vannak, amit nem tudsz kezelni, általában csak valamilyen sokkhatásra változik meg.

4. "A gyerekeim nem tanulnak. Képtelen vagyok rávenni őket, hogy megcsinálják a leckét, pedig elindult az online oktatás náluk is."

Ez a helyzet teljesen új a gyerekeknek is. Szinte lehetetlen jó szabályokat felállítani, ha nem ismerjük a játékot, amit játszunk.
Ülj le velük, és kérdezd meg, szerintük miért vannak itthon.

Lehet, hogy úgy érzik, ez csak egy extra szünet. Beszéld meg velük, mi a helyzet, írjatok közösen napirendet, amiben a tanulás mellett jutalmak is szerepelnek. pl. közös játék, kézműveskedés, szobája falának dekorálása, bármi, amire vágyik és eddig nem volt rá időd.

Írjátok alá mindannyian és legyen benne az is, mi jár a szabályszegésért. A büntetés lehetőleg feladat legyen, valami vicces, vagy valami, amivel másokon segít.

Ha van sima fehér pólójuk, akkor pl. lehet egy bünti, hogy anyának reggelit hoz- (apa felügyeli) és aznap egy "bocsánat anya, te vagy a legjobb" feliratú pólóban kénytelen mászkálni egész nap, bárhová is megy.

Azt azonban ne feledjétek, a szabályok rátok is érvényesek!
Kitartás fiúk és lányok! :) Nézzétek a dolgok jó oldalát. Talán olyanokkal is beszéltek majd, akik mellett máskor csak elmennétek. :)

Unatkozol?

Nézz körül a netes tréningekben:)

© 2016 Nyári Beatrix Minden jog fenntartva. Anyaoldal: www.lelektrening.com
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el