Hogy vagy?
Hogy vagy?
Érzelmi felkészítés az októberben kezdődő előadássorozatomra, melynek címe: Megérdemled!
A barátnőm elhaló hangja elég ijesztően hangzott ezen a borús szeptemberi reggelen. Valahogy túl szomorú volt az ősz első ködös reggeléhez.
Bevallom, én élveztem az első ködöt. A Tisza olyan sűrű párába vonta a gátat, amilyet régen nem láttam. A folyó szemérmes asszonyként bújt el a kíváncsiskodók elől. Kora reggel volt, a kisváros álmosan húzta magára a vasárnap reggelt. Szeretem ezeket a reggeli sétákat Artúrral.
De a szeptember megérkezett és hétfőtől munka van. Illetve mostantól, hiszen a sírós hang segítségért kiált.
Te hogy vagy? -kérdeztem vissza, miközben igyekeztem elnyomni a feltörő rémületem, hiszen már hetek óta nem tud kilábalni az enyhe- közép súlyos depressziójából egy szakítás miatt.
Amúgy megfigyeltétek, hogy minél kevésbé érdemli meg a volt partner a szerelmet, annál jobban ragaszkodnánk a kapcsolathoz?
Hogy vagy? Láttad már milyen csodásan sejtelmes ez a reggel az első ködben?- nem akartam megint a volt pasijáról hallani. És azt sem akartam, hogy ő maga is vele foglalkozzon, amikor annyi szépség van!
Hogy vagy?
Kérdezzük naponta többször a másikat. Udvariasságból, vagy törődésből.
De saját magadtól mikor kérdezted meg, hogy hogy vagy?
És azt feltetted-e magadnak egyetlen reggel is, hogy figyu pajtikám, ma hogyan is akarunk lenni?
Mit akarok ma érezni? Hogyan akarom ma érezni magamat?
És felejtsd el a sablon választ, hogy jól, mert ez nem mond el semmit!
Lassan 30 éve figyelem az embereket. A rendelőnkben megfordultak pár ezren. És minden egyes emberről meg lehetett mondani szinte azonnal, hogy miként fog reagálni a kezelésekre egyszerűen arról, hogy amikor belépett, hogyan akarta érezni magát!
Az első pillanat őszintesége az egész kezelést meghatározta.
Csak nagyon kellett figyelnem.
Ugyanis az emberek többsége nagyon tud viselkedni. Viselkedik aszerint, hogy mit tanult meg arról, hogy szerinte mit várnak el tőle.
Így aztán... MINDENKI HAZUDIK. Hazudik arról, hogy hogyan érzi magát.
Amikor az érzéseinkről hazudunk, megváltozik a magatartás és a reakcióink is. Amikor túl sokat hazudunk magunknak róla, akkor vagy pánikbetegek leszünk vagy depressziósok. Ha még kisebbrendűségi érzésekkel is küzdünk, akkor meg agresszívek.
Szóval ezért van annyi önelégültnek tűnő nagyképű barom az utakon, és ezért van annyi baleset.
Mert hazudunk arról, hogy mit érzünk, fogalmunk sincsen arról, hogy hogyan akarjuk érezni magunkat, és irányítani sem tudjuk az életünk, így marad az egó, meg a pofonok.
Pedig érezni születtünk!
Bármit is teszünk, annak egyetlen célja, hogy megéljünk egy érzést. Az érzéseink tesznek szegénnyé vagy gazdaggá.
Ebben az egyben teljesen önrendelkezőek vagyunk.
Vagy még sem?
Ha itt sincsen meg a szabad akaratunk, akkor miben dönthetünk?
Várlak októbertől az előadássorozat első részére:
"Amikor gúzsba kötöd, az nem szabad akarat"