Elfelejtett beszélgetések
A kommunikáció robbant a múlt század végén. Megjelent a net, a skype, az sms, az mms, az e-mail. Nincsen a világnak jóformán olyan szeglete, ahová ne tudnánk csak úgy odaszólni, hogy helló, hogy vagy?
Kommunikációs szakemberek szedték szét és ismerték meg a folyamat minden apró részletét, tanítják szinte minden iskolában és már az óvodában is kommunikációról szól az élet...
...és a nagy tudományban egyre kevesebb ember tud csak úgy beszélgetni egymással. A férj és a feleség, már nem beszélget, hanem kommunikál, a gyerekekkel is, meg a szomszéddal, az anyósról nem is beszélve. Tudománnyá nőtte ki magát a téma, és valahol a nagy tudományban elveszett belőle az ember.
Az 1980 után születettek már csak akkor mennek el személyesen találkozni a haverokkal, ha bulizni mennek, ahol ugye szó sincsen mély beszélgetésekről, a fiúk megrémülnek, ha udvarlásról beszélek, mert fogalmuk sincsen, azt hogyan kell, de a legtöbbjük már régen túl van nem csak az első szexen.
A gépek, az alkalmazások, amiket arra találtunk ki, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, eltávolította őket egymástól. Talán soha nem volt annyira magányos az ember, mint most, ezen a túlzsúfolt földön, ahol elbújni sem tudnánk egymás elől.
Az első döbbenetet akkor éltem át, amikor az új kapcsolatomban a párom egy este megszólalt, kommunikálnunk kéne egymással...
Úgy kaptam fel a fejem, mint a huszárló a trombitaszóra. És mivel félig görögből vagyok, szinte azonnal robbant is a bomba.
- Szerintem egy jó beszélgetés hiányzik a kapcsolatunkból.
A pasi egy lépést hátrált, innen rögtön tudtam, hogy bár a hangom nem emeltem fel, valószínűleg rendesen szikráztak a szemeim. Igazán mulatságos lett volna, tekintettel a 30 centi és 40 kiló különbségre, ami kettőnk között van, ha nem egy kapcsolatról beszélnénk.
A kapcsolatok adják azt a közösségi biztonsági hálót, amiben kölcsönösen bíztatást, segítséget, védelmet, szeretetet és megoldásokat keresünk. Erre való a közösség.
A magányosan élők statisztikailag sokkal rövidebb ideig élnek, mint akik kapcsolatban élik az életüket. Nem magányos egyedekként lettünk kitalálva. Ha belegondolsz, a földön alig van olyan faj, amelyik magányban éli le az életét. A legtöbb családban vagy nagy csoportokban, csordákban, ménesekben, kondában vagy hordában érzi jól magát. Olyan közösségekben, amelyik védelmezi az egyént a külső támadásokkal szemben, amely érzelmi és létbiztonságot nyújt a számára. Egyre több magasabb rendű állat esetében fedezzük fel, hogy a társas kapcsolatok milyen sokat jelentenek a számukra. Igaz ez a csókáktól az elefántokon át a majmokig, kutyákig. Miközben egyedül az ember vesz igénybe a kapcsolatok fenntartásához gépeket, neki van lehetősége akár több ezer kilométerre lakó rokonával is akár naponta beszélgetni, úgy tűnik, az állatok beelőznek, és jobban ápolják a valóságban a kapcsolataikat, mint ahogyan mi emberek az összes kütyüvel együtt tesszük. A kütyük hátránya, hogy nem érzékeled rajtuk keresztül a másik valós érzelmi állapotát. Nem érint meg az az érzelmi vihar, ami éppen benne dúl, így azt a támogató szeretetet sem tudod átadni, amire a másiknak a legnagyobb szüksége lenne, egy ölelés, egy simogatás formájában.
Érdekes, hogy az elmúlt 50 év legkeményebb tele csapott le ránk az idén. Hosszú heteken keresztül fagyott. Mintha a föld meg akarta volna mutatni, milyen hidegek is lettünk mostanában egymással.