El a kezekkel!

Állatkínzók évszázada?

Sok hír érkezik az elmúlt fél évben az állatkínzásokról. Megőrült a XXI. század embere, vagy valami más áll a háttérben?

Milyen lelki, családi és társadalmi okok tesznek valakit állatkínzóvá, kiemelten a kutyák hóhérává, azé a fajtáé, aki sok ezer éve segíti és óvja az embert a külső támadóktól és hűségével mintaként is megjelenik. Milyen várható társadalmi következményei lehetnek, és mit tehetünk ellene? Egyáltalán milyen okból növekedett meg mára szinte az elviselhetetlenségig ez a fajta agresszió?

Csak Magyarországra vetítve persze, mert a többiről nincsen tapasztalatom.

Egy nagyon fontos dolgot előre szeretnék bocsájtani. Egy ember sem születik eredendően gonosznak. Az élettervben szerepelhet a gyilkosság, a másik életének elvétele, mint megtapasztalandó esemény, de a szabad akarat mentén joga van az illetőnek dönteni abban, hogy ezt miként teszi meg.

Milyen társadalmilag elfogadott módja van a gyilkosságnak? Tudom, hogy most megdöbbentél, de nem csak erről van szó. Jelen esetben a másik élete feletti hatalomról beszélek, ami sajnos ezeknél az embereknél ilyen negatívan jelenik meg.

Pedig lehettek volna nemzeti hősök, akik a hazájukat védik, vagy rendőrök, akik a biztonságunkra ügyelnek, vagy vadászok- nem a mindent lelövök, ami az orrom elé kerül változat, mert az az én besorolásomban semmivel sem jobb az állatkínzóknál-, esetleg regényírók, vagy színészek, kaszkadőrök, akik csak eljátsszák az ölést. És persze biztosan létezik még ezeregy lehetőség, a fantáziádra bízom.

Ezek az emberek azonban nem lettek. A kétféle megvalósítás között egyetlen valódi különbség a kitartás, illetve annak teljes hiánya. A kitartás nélküli embernek persze valódi célja sincsen, de minek is lenne, mikor még az álmodozásig sem jut el. Valódi célok nélkül meg arra sodródik, amerre a legkisebb ellenállás viszi. Vagyis döntéseiben mindig azt választja, amivel a legkevesebb fáradozás, tanulás, fejlődés, önképzés jár. Így ne csodálkozzunk, hogy az erkölcsi ítélőképessége alig fejlettebb egy kavicsénál. Bocsi kavics, ha megsértettelek.

Aki nálánál gyengébbet, tehetetlenebbet bánt, az önmaga tehetetlenségének, saját gyengeségének megmutatója. A kutya, mint szimbólum, a hatalmat jeleníti meg. Jelen esetben azt, hogy képtelen az illető a saját élete feletti valódi hatalomra. Férfias jelleg, így nem véletlen, hogy a kínzók szinte kivétel nélkül pasik- direkt nem férfit írtam.

Az egyre több állatkínzás a férfiasság meg nem élését jeleníti meg, annak a valódi férfinak a HIÁNYÁT, aki családfőként, vezetőként és "hímként" is minőségileg magas szintet képvisel.

Az állat szenvedése révén éri el az illető azt a fajta kielégülést, amit a hétköznapokban képtelen megvalósítani, vagyis a nyertes helyzetet. Ha ismered a Mennyei Próféciák című könyvet, akkor azt is tudod, hogy ez a fajta viselkedés a másiktól való energianyerés egyik végletes módszere. Csak itt nem ember-ember között zajlik.

A kutya férfiasság, az erő, a hatalom jelképe. Aki nem képes megbirkózni a hatalommal, retteg annak következményeitől, az nagy eséllyel félni fog a kutyáktól. Aki mind emellé még az irányítást sem meri kiengedni a kezéből és mindent korlátok közé szorítana, ami csak létezik, hogy az ő szabályait legyen kénytelen követni, az nem csak fél, de merev is. Akinél pedig elszakad a cérna és a tehetetlen düh veszi át az egyén belső világa felett a hatalmat, az kegyetlenné válik.

Sajnos jelenlegi világunk teljesen ebben az irányban halad. Ennek jó mérőeszközei a törvények. Minél több a törvény, annál nagyobb a hatalmon lévők félelme az elvesztésétől. Ezért igyekeznek a legkisebb dolgokat is törvénnyel beszabályozni. Egy élhető társadalomban, ahol fejlett erkölcsi érzékkel élő emberek tevékenykednek, bőven elég négy törvény:

Ne bánts

Ne árts

Istápolj

Segíts

Aki ezt a négy törvényt nem érti, nem érzi, annak százezer egyéb módon is beszabályozhatod az életét, akkor sem lesz belőle a szó nemes értelmében EMBER.

Tudatilag az állatkínzók képviselik az egyik legalacsonyabb szintet. Elme tekintetében pedig az elmebetegség kapujának tekintem. Az a szint, amikor az illető hatalomvágya és a tehetsége nem találkozik, ezért póttárgyakon vezeti le a keletkezett feszültséget.

Az ilyen emberek önismerete nem létezik, belátó képessége nincsen, felelősségvállalásra alkalmatlanok.

Mindez igen veszélyessé teszi őket a közösségben. Mivel nincsen önismerete, ezért fogalma sincsen arról, milyen alternatívái is lennének. Ezért aztán olyan társadalmi rétegekhez húz, akiket erőseknek hisz. Mivel intelligenciája legtöbbször alacsony- van kivétel, belőlük lesznek általában a "legendás"sorozatgyilkosok-, ezért az őket befogadó csoport legtöbb esetben drogokkal, vagy más, erőszakos cselekedetekkel keresi a pénzét. Ezekben a csoportokban van egyedül esélye a "kiemelkedésre". Minél kegyetlenebb, annál inkább. Így az állatkínzókat joggal tekinthetjük a társadalomra különösen veszélyes "fajnak".