Disznóságos jó uraink...

Ne szórj a disznók elé gyöngyöt!- a tanácsot egy kissé szabadszájú ismerősömtől kaptam, és remélem te is tudod, hogy nem a kedves kis rózsaszín fenekű, négy lábon szaladgáló jószágra gondolt.

Minden rendszer kitermeli a maga hízóit, akik igen gyorsan kikerülnek az ólból, és szabadlábon garázdálkodnak a rendes emberek között. És ugye azt te is tudod, hogy egy disznó simán megeszik másik százat, csak idő kérdése.

Mai korunk hízói azonban nem tudják azt, amit minden sertés tud: ha meg akarja tartani a csorda biztonságát, neki is adni kell és nem csak morzsákat. Lefordítva, kellő intelligencia és önismeret, valamint nem semmi önfegyelem szükséges ahhoz, hogy a hirtelen megszerzett vagyont az illető nemzedékeken át meg is tudja tartani.

Hogy ez mennyire igaz, jó példa rá a néhány lottó és egyéb szerencsemilliomos, akik a statisztika szerint egy éven belül elszórták a pénzüket, de az amerikai sztárjátékosok nagy része sem tudja úgy beosztani a keresetét, hogy abból a klasszis évek utánra is jusson.

Vagyis a nagy teljesítmény a "sportban" még messze nem biztosítja a nagy egyéniséget, a személyiségében is fejlett embert. De aki ismer pár "játékost", az pontosan tudja, miről beszélek....tisztelet a kivételnek.

Szóval ott tartottunk, hogy a magunk hízói is szépen gyarapszanak rajtunk, és még véletlen sem vennének magukhoz valami nemesebb táplálékot- mondjuk egy kis szellemit- viszont annál telhetetlenebbül zabálnak fel mindent, amihez csak hozzáférnek. Vagyis pont olyanok, illetve rosszabbak, mint az előbb említett disznócsorda, hiszen mint már megbeszéltük, ott azért van összetartás.

Hogy mennyire megy itthon is a herdálás, azt nem csak én látom, hiszen mindannyian elszenvedői vagyunk. Ha ez nem így lenne, hirtelen meggazdagodott malacaink már régen csődbe mentek volna a szintén már tárgyalt törvényszerűség miatt.

De amíg van mit bekebelezni, addig ők hízni fognak, ha meg nem lesz már mit, majd egymást eszik, miként szegény Teréz anya már régen megfogalmazta: nem az a baj, hogy nem tudjuk megetetni a szegényeinket, hanem az, hogy képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.

Hogy milyen személyiségzavara van annak, aki annyira fél, hogy az elegendőnél sokkal többet akar felhalmozni, azzal is foglalkozunk a szeptemberi tréningen. Várunk!