A szabadság mítosza
Egyre fejlettebb orvosi eszközeink és tudásunk mellett is egyre több betegségnek vagyunk kitéve, amiből még a legfejlettebb technikák sem tudnak meggyógyítani minket, hiszen az alap okot, a manipulációk miatt folyamatos elhárításokban vergődő lelket, nem képesek kezelni.
Alapjaiban ma is ősemberek vagyunk. Talán jobban, mint száz éve.
Ha visszatekintünk az emberiség kezdetére, pontosan ugyanaz történik ma, mint kétmillió éve, az ember kialakulásakor. Ha nem tetszik a környezet, ha nem tudsz élni ott, ahol eddig tetted, mert elvándoroltak a mamutok, vagy kifagyott a kedvenc növényed, esetleg egy erősebb szomszéd pokollá tette az életed, akkor Samu fogta a családi vagyont, felpakolta magára a házát, az értékeit és olyan vidéket keresett, ahol jobban tudott élni.
A ma elvándorlásainak- migrációnak- pontosan ugyanezek az okai. A különbség csupán annyi, hogy a vagyon bankkártyán utazik, és nem cipelnek magukkal a legtöbben semmit, a mobiltelefonon és a legszükségesebb ruháikon kívül.
A jellemstruktúrából talán hiányzik ezeknél az embereknél a türelem, a kitartás, a bátorság és a hit abban, hogy önállóan, az adott helyen is képesek valódi változásokat elérni.
Az itthon maradottak között viszont egyre többször találkozunk sztereotip mosollyal, gőgös, kivagyi stílussal, gúnyos, ironikus magatartással. Mindezek a régi elhárító mechanizmusok maradványai, amik elváltak az eredeti szituációktól és ahogy Reich nevezi "jellempáncéllá" váltak.
A mai nevelés - különösen igaz ez sajnos az iskolai nevelésre - nem szabad embereket nevel, hanem használható és felhasználható embereket, akik az adott kor elitjének kívánságai szerint alkalmazhatóak. Mai nevelési rendszerünk a valóságban emberi gépalkatrészeket gyárt.
Jellemtipológiákba préseljük minden egyes ismerősünk, jellemzésekkel dolgoznak a cégek, jellemez az iskola. A jellem mára egy általánosan használt de csak kevesek által értett fogalommá vált. A dédinek valami úri huncutság, amivel megkeserítik szegény emberek életét, a nagyinak egy halk sóhaj, amivel a fiatalságára emlékszik, apádnak ökölbe szoruló kéz, mert rögtön a segghülye főnöke jut róla eszébe, anyukádnak munkahelyi ártalom, az elvárások tengerében, egy iskolásnak meg tananyag, amit nem ért és éppen ezért nem is akar megtanulni.
A jellem ama velős, bélyegző tulajdonság, ami minden más dologtól megkülönböztet. Nem eleve adott személyiségvonás. A jellem személyiségjegyek struktúrája, amely az emberi kor előrehaladtával megszilárdul. Nagyon elnagyolva ez azt jelenti, hogy pl. az, hogy mennyire ismered az embereket, kihat arra, hogy mennyire tudsz optimista lenni, ez összefügg az értékrendszereddel, és hogy mindezekkel mit kezdesz, azt befolyásolja a kreativitásod.
Minél "szilárdabb" jellem valaki, annál nagyobb rabságban él. És ez a belső rabság az, ami aztán saját boldogtalanságának, betegségeinek és végső soron egész életminőségének oka. Minden társadalomnak és minden kornak megvan a maga elvárása az egyénekkel kapcsolatban. Az elvárásokat minden korban az uralkodó elit alakítja ki a maga hasznára. Így egy ma megszületett gyermek semmivel sem lesz szabadabb, mint ezer évvel előbb született társa. Felsőbb énjébe először a szülők, a környezet elvárásai épülnek be, majd beépíti önelvárásait. Így mire felnő, kettős manipulációban vergődik.
Ma szabadnak tekintjük azt a személyt, aki képes önálló döntésekre és önfenntartásra. Csakhogy mire mindezekre alkalmassá válik, csak nyomokban lelhető fel valódi énje, hiszen születésétől fogva egy olyan társadalom elvárásai befolyásolják, amiben erősen korlátozott a szabadság.
Hogyan használjuk jól a jellemtipológiákat? Mire valók valójában és hogyan tudjuk segítségükkel saját belső értékeinket feltárni és felismerni önmagunk hősi mivoltát? Erről szól februári találkozásunk.