A legegyszerűbb játék
Miközben egyre újabb és újabb bolygókat fedezünk fel, és lakhatatlan világokat akarunk lakható életterekké alakítani, arról a világról, ami csupán egy centire kezdődik a saját koponyánkban, alig tudunk többet, mint a Római Birodalom tudósai. Ismerni valaminek a szerkezetét ugyanis még nem jelenti, hogy értjük a működését és ismerjük a mozgató elveit, érzelmeit is. És ez okozza a bajt a mai világban.
Miközben mindent tudunk a lepkéről, elektronmikroszkópos képünk van a szárnyáról, semmit nem tudunk arról, miért is jött létre, vagy hogy érez-e bármit, miközben repül. Mi emberek szeretjük magunkat felsőbbrendűnek tekinteni, és tudat - és érzelemmentesnek, puszta biológiai szerkezetnek kezelni minden más élő és élettelen lényt. Hiszen ha van fejlődési út, van egy "létra", amin egyre feljebb és feljebb jutva egyre fejlettebb lényekkel találkozunk, akkor egyrészt örülhetünk önmagunk vélt fejlettségének, másrész reményt kelt, hogy létezhet egy olyan emberi állapot, ami meghaladja mai elképzeléseinket az életről. Mert minél fejlettebb egy lény, annál jobban tart a haláltól. Egészen addig, amíg túl nem lép saját félelmein és megtapasztalja azt a létezési formát, amelyben nincs már oka a létért való aggodalomnak.
Az élet a legegyszerűbb játék. Az ember azonban oly kevéssé érti, hogy bonyolult képletekkel és még bonyolultabb elméletekkel igyekszik értelmet adni saját létezésének. Tulajdonban gondolkodik, mert érzésekben túl fájdalmas lenne. Cselekedeteinek valódi oka pedig mélyen elrejtve fekszik agyának olyan területein, amihez nincsen hozzáférése. Az okok a személyiségben nyilvánulnak meg. A személyiség pedig az öröklött tulajdonságok és a környezeti hatások malmában kerül kibontásra.
A személyiségfejlesztésben kiindulásként a személyiség öröklött tulajdonságai, mint alapok jelennek meg. A cél, hogy az eddig hibásnak, rossznak gondolt tulajdonságokat erősségekké alakítsuk. A környezeti hatások az öröklött tulajdonságok tükrén át hatnak, így a fő feladat a valóság megismerése.