A bolond
A régi utcán óvatosan rakosgattam a lábaim a meglehetősen nagy kövek között. Egy rossz lépés, és a tűsarkúm beakad két kő közé... Nem tudom, hogy a cipőmet sajnáltam volna jobban, vagy magamat, ahogyan végigvágódom az utcán.
Szóval koncentráltam rendesen és igyekeztem a kövek tetején egyensúlyozni úgy, hogy a cipőm sarka még véletlen se érjen le. Már csak tíz méter... még öt...A sarkon egy kissé rongyos alak fordult be. Ahogyan feljebb emeltem a tekintetem, pont a gatyája derekánál állapodtam meg. Na, nem a belső értékek vonták magukra a figyelmem. A nadrág dereka egy jó tíz kilóval kevesebbet nyomó emberre készült. Egy spárga fogta össze emberünk derekán, középen egy lankadtan lógó kartondarabon pedig girbe-gurba betűkkel felirat virított:
NEMÉR ÖSSZE!!!
A visszafojtott röhögésem persze nem maradt megbosszulatlanul. A cipőm sarka lecsúszott és egy fura gólyamadárként másodpercekig kapálóztam, hogy valahogy elkerüljek egy jókora hasra esést.
A pasi elkapta a könyököm, és stabilan tartott, amíg visszanyertem az egyensúlyom és kiszabadítottam a cipőm a kövek közül.
Azt hiszem, soha nem voltam még ennyire zavarban. Megköszöntem a segítségét, ő bólintott és tovább ballagott.
Talán te is találkoztál vele már, ha a nyolcvanas évek elején Fehérváron jártál.
Minden közösségnek megvan a maga bolondja. De vajon ki a bolond és ki a normális?
Régen a király bolondja volt az egyetlen, aki kigúnyolhatta vagy észre téríthette a sok esetben ténylegesen elmebeteg uralkodót. A régi falusi bolondok sokszor szóltak igazat, ami nem mindig tetszett a "normálisaknak"
Sok esetben a bolond egyszerűen kimondja azt a nyilvánvalót, amivel mi magunk nem akarunk szembenézni.
Nemér össze!
A felirat akár ómen is lehetett volna, hiszen akkor döbbentem rá először, hogy mennyire nem érünk össze a volt férjemmel.
Persze az egóm és a félelmeim bőséggel gyártották az elméleteket, hogy miben kellene nekem megváltoznom azért, hogy jobb legyen a házasságunk - amiben már akkor is megjelentek azok a nők, akiknek semmi keresnivalójuk nem volt benne, és amiről persze egyedül én "nem tudtam". Ma jellemzően nagy zajban élünk. Hatalmas belső zajban. A tudat állandóan fecseg, folyamatosan küldi a semmire sem jó infókat, a barátnők hajszínétől a tőled több ezer kilométerre tomboló viharokig, amihez alapból semmi közöd és semmiféle hatással nincsen az életedre. De kell a zaj, nehogy a fontos dolgokat meghalld.
Mert akkor a saját önnön problémáiddal kellene foglalkoznod, nem a főnököddel vagy a gyereked tanárával. Így nem jut idő a valóban fontos feladatokra, a saját egód problémáira, az örökös önigazolásaidra és önámításaidra.
Némi gyenge önigazolás nem árt, ha dolgozni akarsz magadon. Közben persze rémesen érzed magad, mert már annyit csalódtál. Mi van, ha ez is csak egy átverés? Mára valószínűleg eljutottál odáig, hogy erősen gyanakszol.
A gyanakvás jó dolog. Azt jelzi, hogy az intelligenciád felébredt és élesedik. Azonban túl kell tenned magad a félelmeken, különben nem jutsz el sehová. Ha mindig gyanakszol, a gyanakvásod lesz az új önigazolás, ami mentén aztán... nem csinálsz semmit.
Szóval mi lenne, ha egy napig most bolond lennél? Az a bolond, aki kimondja a nyilvánvaló, egyszerű dolgokat, mint amikor láthatóan kicsi nadrág derekára madzagot kötsz és felírod rá, hogy "nemér össze"!
Ha ki tudod mondani a nyilvánvalót, akkor elkezdesz megszabadulni az önbecsapásaidtól. Amikor eltűnnek mellőled a "bezzeg a Karcsi, meg az úgyis lehetetlen, mert", vagy az én mindent megpróbáltam, de", akkor végre a valós helyzettel kezdhetsz el foglalkozni.